Volt egy itt is megosztott Wordwall játékom arról, hogy az iskolatársakat nem ölelgetjük. Erre azért volt szükség, mert a diákom válogatás nélkül mindenkit átölelt, ami – azon túl, hogy másoknak furcsa – hosszú távon komoly problémákat is okozhat neki.

Mire eljutottunk odáig, hogy „az iskolatársakat nem ölelgetjük”, előtte fel kellett építenem számára a szociális köreit: kivel oké az ölelés, kivel nem (senkivel, akivel nincs bizalmas kapcsolat). Lépésről lépésre haladtunk, képekkel gyakoroltuk, ki melyik körbe tartozik. A Wordwall már csak egy későbbi állomás volt – megelőzte sok tanulás szociális körökkel és történetekkel, szabályokkal, szabálykártyákkal. (Nem elég odaadni egy szabályt: megértés nélkül nem működik.)

Azért írom le mindezt, mert a megosztott játékok csak „morzsák”: önmagukban nem fognak csodát tenni.

Jó lenne, ha értenénk: attól, hogy valamit egyszer-kétszer elmondunk, még nem biztos, hogy beépül. Ez gyakran nem akarat kérdése, hanem megértésé: a helyzetet, az elvárást, a miérteket, sőt sokszor a saját működését sem látja át. Ebben kell támogatnunk – türelemmel, kitartással, ítélkezés nélkül.

Csak szemléltetésképp: ezt a látszólag egyszerű célt („ne ölelgess mindenkit, csak aki szeretné”) két tanéven át tanítottam, mire sikerült leépíteni a viselkedést. Végül egy teljes munkafüzetnyi feladat készült erre az egyetlen, hosszú távú célra.
(Idézve rövidebb formában a Napi szoc-komm oldalamról, eredeti poszt megjelenése 2025.01.05.; a feladat A térközszabályozás fejlesztése autizmus-specifikus technikák integrálásával című szakdolgozatom mellékletét képező munkafüzet része - minden jog fenntartva.)