Sokáig halogattam a Fekete pont című film megnézését, mert féltem, hogy úthengerként söpör majd át rajtam. Ma végre rászántam magam – és minden várakozásomat felülmúlva fájó, rég eltemetett emlékeket is felszínre hozott bennem.

Fontos számomra, hogy olyan oktatási környezetben dolgozhassak, amely specifikus és valódi támogatást nyújt minden diák számára, függetlenül attól, hogy neurodivergens vagy neurotipikus. (Hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen közegben lehetek.)

Az iskolai bántalmazás, kirekesztés és hátrányos megkülönböztetés gyakran a felnőttek világának leképeződése az iskolai közegben. A hatalom, az igazságtalanság és az egyenlőtlenség problémái itt is ugyanúgy jelen vannak, mint a társadalom más szintjein.

Az utolsó jelenetben kivágják az életerős, egészséges, koronájában gazdag fát, ami árnyékot, védelmet és lelki menedéket is jelentett – látszólagos megoldásként egy mély, összetett problémára.
Számomra ez a kivágott fa a valódi segítségnyújtás elmaradását, hiányát szimbolizálja, és rávilágít arra is, hogy nem elég szőnyeg alá söpörni a felmerülő nehézségeket, hanem vállalnunk kell a kihívásokat, meg kell értenünk a diákok szükségleteit, és mindenki számára biztosítanunk kell a személyre szabott támogatást.

 Mert ha kivágjuk a fát, nemcsak az árnyék tűnik el, hanem a lehetőség is a fejlődésre és a teljes kibontakozásra.