Kis nosztalgia... Egy óriási doboznyi ilyen "tákolt" eszközöm várja, hogy talán majd egyszer kicsikkel is foglalkozzam újra.

Volt egy 3 éves kor körüli nem beszélő kisfiú, aki folyamatosan pörgött, nem tudott fél percet sem elidőzni semmilyen játék mellett, csak le-fel rohangált egy kulcscsomóval és próbálgatta a kulcsokat az ajtókba. Úgy tűnt, mintha észre sem venné, hogy körülötte emberek is vannak, akik kapcsolódni szeretnének hozzá, és szeretnének vele valamit csinálni.
Akkor kerültek elő ezek a házi készítésű, tárgyas szimbólumokra épülő kis dobozos feladatok: tálkák, korongok, pálcikák, egyszerű tárgyak, munkarenddel. Egy nagyon egyszerű, látható munkarend is volt a játékokhoz, ami megmutatta: ezt csináljuk most, ez következik utána, és itt lesz vége. A fotón a szállítás előtti állapot látszik, ahogy összeraktam a "játék" elemeit.

Körülbelül a negyedik alkalomra megtörtént az, ami kívülről szinte csodának tűnt: értette. Tudta, mi a cél, követte a feladatokat, együttműködött. Mert végre együtt tudott működni, mert végre hozzáférhetővé vált számára a helyzet. Felfedezte maga körül az embereket.

Sokszor nem az együttműködést kell kierőszakolni egy gyerekből, hanem a világot kell olyan formában megmutatni neki, ahogy ő is érteni tudja. Amikor érthetővé válik, mi történik, akkor sokszor megjelenik az is, amit addig hiányként láttunk: a kapcsolódás, a figyelem, a közös munka. <3