Nemrég kaptam ezt a nagyon jó kérdést eg pedagógus kollégától, amire most ezúton igyekszem válaszolni.

Egy külföldi tanulmányi út nem csak egy egyszerű utazás. Új hely, új emberek, új napirend, új szabályok, idegen nyelv, más tempó, más szokások. És ha mindez egyszerre zúdul rá valakire, akkor nem biztos, hogy a tudása, a motivációja vagy a bátorsága fog látszani. Lehet, hogy a túlterhelődése, félelme, szorongása fog felerősödni.

Ennek megelőzésén kell gondolkodnunk azzal, hogy bejósolhatóvá és hozzáférhetővé tesszük az utazás során felmerülő programokat, heyzeteket.

Az egyik, amivel számolnunk kell, az az idő. Nem csak a helyeket érdemes előre látni, hanem azt is, hogy hogyan telik egy nap. Mikor kell kelni, mikor lesz indulás, mikor van szünet, mikor van vége az adott programnak. Nem percre pontos napirend kell, hanem egy váz, amihez lehet igazodni. Ez nagyon sok bizonytalanságot levesz a diákunkról.

Ugyanilyen fontos a „mi az, ami kötelező – és mi az, ami választható” kérdése. Sok diák nem mer kihagyni semmit, mert nem tudja, lehet-e. Ha ez nincs kimondva, könnyen túlterheli magát. Jó, ha előre tisztázott: mi az, amin ott kell lenni, és mi az, ahol lehet szünetet tartani.

Érdemes egy kicsit előre beszélni a kulturális különbségekről is, de nem általánosságban, hanem nagyon konkrétan. Például: mennyire közvetlenek az emberek, hogyan kérnek segítséget, mennyire hangos egy közös étkezés. Ezek apróságoknak tűnnek, de egy-egy helyzetben nagyon számítanak.

Sokat segít az is, ha van egy „első napi forgatókönyv”. Nem részletes, csak annyi, hogy: megérkezem – találkozom valakivel – eljutok a szállásra – kipakolok – megnézzük a helyet. Ez leveszi az érkezés szorongását, ami általában a legerősebb.

A kommunikáció nyelve is külön téma. Nem az a lényeg, hogy jól beszéljen, hanem hogy legyen pár biztos mondata. Nem sok. Tényleg 3–4. Amit stresszhelyzetben is elő tud venni. Ezeket jó előre begyakorolni.

Amit még nagyon jónak szoktam látni, az egy jelenlévő, az utazás során elérhető kapcsolattartó. Egy ember, akit bármikor felhívhat, ha elakad. Ez sokszor már önmagában megnyugtató. (Ezt már utazás előtt fixáljuk le névvel, telefonszámmal, emillel, már itthon lehessen tőle kérdezni, hogy trvezhetőbb legyen az út.)

És ami talán a legfontosabb, de ritkán mondjuk ki: jó, ha előre meg van beszélve, hogy nem kell tökéletesen csinálni. Szabad félreérteni dolgokat, szabad elfáradni, szabad szünetet kérni. Ez teljesen rendben van. Szabad kérdezni, segítséget kérni is.

A jó felkészítés nem attól lesz jó, hogy minden váratlan helyzetet kizárunk. Ez lehetetlen. Hanem attól, hogy a diák tudja: ha valami váratlan történik, akkor sem marad egyedül.

Ha ezt így együtt nézzük, akkor nem külön „trükkökről” beszélünk, hanem arról, hogy előre egy kicsit bejárjuk azt, ami majd ott fog történni. Nem vesszük el a diákunktól az önállóság lehetőségét, hanem kapaszkodókat adunk hozzá.

Ehhez készítettem egy egyszerű, kitölthető táblázatot mintaként. Nem azért, hogy még egy feladat legyen, hanem hogy a fontos kérdések ne csak fejben kavarogjanak, hanem láthatóvá váljanak. Érdemes a diákokat is bátorítani arra, hogy megfogalmazzák a saját kérdéseiket, aggályaikat, és ezekre közösen keressünk megnyugtató válaszokat.

A táblázat kitölthető közösen a diákkal, megosztható a kísérő pedagógussal, és akár a telefonban is ott lehet az út alatt. Az talán a legjobb megoldás, ha ez csak kiindulópont, és a diák végül a saját működéséhez igazítva alakítja ki a saját támogató eszközét, ha szükség szerint a mi támogatásunkkal.

Ha beszélgetőkör alkalmával beszélnénk csak meg a felmerülő kérdéseket, ezek a flash kártyák is jól jöhetnek: