Sűrűn találkozhatunk olyan cikkekkel és posztokkal, amelyek azt sugallják, hogy a szülők ott rontják el, amikor túlzottan engednek a gyerek "különcködéseinek". Hogy csak akkor eszi meg a szendvicset, ha különleges formára vágva kapja, vagy csak abból a bögréből iszik, amit megszokott stb..
Ezek a szövegek gyakran általánosítanak és hibáztatnak, illetve nem veszik figyelembe, hogy sokszor egészen másról van szó.
Sok szülő és pedagógus tapasztalhatja, hogy a gyerekek egy része az óvodában vagy iskolában nem vagy alig eszik, vagy kizárólag a hazait fogadja el. Ez kívülről nézve tűnhet egyszerű válogatósságnak, de valójában gyakran szenzoros érzékenység és/vagy szorongás áll a háttérben.
A szülők ilyenkor nem elkényeztetik, hanem mindent megtesznek azért, hogy a gyerekük egyáltalán egyen valamit. Mert különben előfordulhatna, hogy órákig egy falatot sem vesz a szájába, hiszen már az étel színe, állaga, szaga vagy tapintása is elutasítást, undort, akár erős öklendezést, hányingert válthat ki belőle. A szülők kétségbeesetten próbálnak ki mindent, hogy a gyerekük legalább valamennyi táplálékhoz hozzájusson, még mielőtt rosszul lenne az éhségtől.
Az sem ritka, hogy egy gyermek az oviban vagy az iskolában minden ételt elutasít, még azt is, amit otthon megenne. Ez sokszor a szorongás jele is lehet: kiválthatja a társas közeg, a szokatlan és váratlan ízek és formák is. Az is fokozhatja a feszültséget, ha a gyerek úgy érzi, mások figyelik, hogyan eszik, mert nem biztos benne, hogy megfelel a kimondatlan és követhetetlen elvárásoknak.
Amikor egy gyermek megkapja a szüleitől azt a figyelmet és támogatást, amire szüksége van, az nem elkényeztetés, hanem a szeretet, a kötődés és a biztonság megélése – és éppen ebből tud később rugalmasság és önállóság kialakulni.
Egy apró figyelmesség, egy személyre szabott kedvesség sokszor éppen az a kapaszkodó, ami segít egy gyereknek elindulni reggel az óvodába/iskolába. Oda, ahol szorong, ahol nem mindig érzi jól magát, és ahol gyakran csak azt várja, hogy végre jöjjenek érte.
Ilyenkor nem hisztiről van szó, hanem arról, hogy van egy utolsó biztos pontja – legyen az egy falat, amit otthon eszik meg indulás előtt, vagy valami, amit magával vihet az óvodába/iskolába.
(A szenzoros érzékenység az idegrendszer eltérő működéséből fakad. Bizonyos ingerek – például hangok, fények, szagok, ízek vagy tapintási élmények – a szokásosnál erősebben vagy éppen gyengébben hatnak. Ami másnak alig észrevehető, egy szenzorosan érzékeny gyermeknek túl intenzív, zavaró, sőt akár elviselhetetlen lehet. Előfordulhat az is, hogy bizonyos ingerekből többre van szüksége ahhoz, hogy egyáltalán érzékelje őket. Ez nem szeszély vagy rossz szokás, hanem neurológiai alapú eltérés.)
Válogatós vagy szenzorosan túlérzékeny?
Sűrűn találkozhatunk olyan cikkekkel és posztokkal, amelyek azt sugallják, hogy a szülők ott rontják el, amikor túlzottan engednek a gyerek "különcködéseinek". Hogy csak akkor eszi meg a szendvicset, ha különleges formára vágva kapja, vagy csak abból a bögréből iszik, amit megszokott stb..
Ezek a szövegek gyakran általánosítanak és hibáztatnak, illetve nem veszik figyelembe, hogy sokszor egészen másról van szó.
Sok szülő és pedagógus tapasztalhatja, hogy a gyerekek egy része az óvodában vagy iskolában nem vagy alig eszik, vagy kizárólag a hazait fogadja el. Ez kívülről nézve tűnhet egyszerű válogatósságnak, de valójában gyakran szenzoros érzékenység és/vagy szorongás áll a háttérben.
A szülők ilyenkor nem elkényeztetik, hanem mindent megtesznek azért, hogy a gyerekük egyáltalán egyen valamit. Mert különben előfordulhatna, hogy órákig egy falatot sem vesz a szájába, hiszen már az étel színe, állaga, szaga vagy tapintása is elutasítást, undort, akár erős öklendezést, hányingert válthat ki belőle. A szülők kétségbeesetten próbálnak ki mindent, hogy a gyerekük legalább valamennyi táplálékhoz hozzájusson, még mielőtt rosszul lenne az éhségtől.
Az sem ritka, hogy egy gyermek az oviban vagy az iskolában minden ételt elutasít, még azt is, amit otthon megenne. Ez sokszor a szorongás jele is lehet: kiválthatja a társas közeg, a szokatlan és váratlan ízek és formák is. Az is fokozhatja a feszültséget, ha a gyerek úgy érzi, mások figyelik, hogyan eszik, mert nem biztos benne, hogy megfelel a kimondatlan és követhetetlen elvárásoknak.
Amikor egy gyermek megkapja a szüleitől azt a figyelmet és támogatást, amire szüksége van, az nem elkényeztetés, hanem a szeretet, a kötődés és a biztonság megélése – és éppen ebből tud később rugalmasság és önállóság kialakulni.
Egy apró figyelmesség, egy személyre szabott kedvesség sokszor éppen az a kapaszkodó, ami segít egy gyereknek elindulni reggel az óvodába/iskolába. Oda, ahol szorong, ahol nem mindig érzi jól magát, és ahol gyakran csak azt várja, hogy végre jöjjenek érte.
Ilyenkor nem hisztiről van szó, hanem arról, hogy van egy utolsó biztos pontja – legyen az egy falat, amit otthon eszik meg indulás előtt, vagy valami, amit magával vihet az óvodába/iskolába.
(A szenzoros érzékenység az idegrendszer eltérő működéséből fakad. Bizonyos ingerek – például hangok, fények, szagok, ízek vagy tapintási élmények – a szokásosnál erősebben vagy éppen gyengébben hatnak. Ami másnak alig észrevehető, egy szenzorosan érzékeny gyermeknek túl intenzív, zavaró, sőt akár elviselhetetlen lehet. Előfordulhat az is, hogy bizonyos ingerekből többre van szüksége ahhoz, hogy egyáltalán érzékelje őket. Ez nem szeszély vagy rossz szokás, hanem neurológiai alapú eltérés.)
