Tegnap az elvárások súlyáról írtam.
Arról, hogyan nehezedik rá sok fiatalra az a kényszer, hogy mindig megfeleljenek – különösen autista és/vagy ADHD-s fiatalokra, akiket még a „láthatatlan” elvárások is felőrölnek: a maszkolás terhe, a teljesítmény hajszolása, az önazonosságra nehezedő nyomás.
Szeptember amúgy is nehéz hónap: újrakezdés, új elvárások, kifáradás. Nem véletlen, hogy ilyenkor van az öngyilkosság megelőzésének világnapja (09.10.), ami emlékeztet arra, mennyire fontos, hogy senki ne maradjon egyedül a terheivel, és hogy legyen valaki mellette, aki megérti, meghallgatja, megtartja.
Az autista és ADHD-s emberek (kutatások szerint többszörösen) nagyobb kockázatnak vannak kitéve. Nem azért, mert gyengébbek, hanem mert olyan világban élnek, amely gyakran nem számol az ő szükségleteikkel.
A folyamatos szorongás, a depresszió, a kirekesztettség érzése, a biztonság hiánya, a kényszerű maszkolás, és a kiégés lassan, apránként rakódik egymásra. Ezek nem egyetlen pillanat alatt döntik meg az embert, hanem sok apró seb gyűlik össze benne, míg végül elviselhetetlenné válik a teher.
A tinédzserkor különösen érzékeny időszak. Kutatások egyértelműen kimutatták, hogy az autista és ADHD-s fiatalok körében jóval gyakoribbak az öngyilkossági gondolatok és kísérletek, mint társaiknál. Ez nem puszta statisztika, hanem a valóság: mögötte arcok, történetek, küzdelmek állnak, amelyeket nem hagyhatunk figyelmen kívül.
A megelőzés közös felelősségünk: a családé, a társadalomé, a szakembereké és az iskoláé is. Az iskolában válik láthatóvá, mennyire tudjuk megbecsülni az egyediségét, és elfogadni a másságot. Mennyire vesszük komolyan a gyerekek küzdelmeit, és tudunk-e olyan biztonságos közeget teremteni, ahol nem maradnak egyedül.
A bullyinggal szemben nincs helye sem félrenézésnek, sem bagatellizálásnak, ott csak a teljes nulltolerancia működhet. De a tiltás önmagában kevés: kell mellé folyamatos odafigyelés, támogatás, és mindenekelőtt prevenció, amely a biztonságos környezet megteremtésének egyik kulcsa.
A biztonságos, befogadó iskola és közösség nem old meg mindent, de nagyon sokat jelenthet: támaszt adhat, kapaszkodót nyújthat, és utat mutathat a biztonság és a remény felé minden fiatalnak, aki épp a szakadék szélén egyensúlyoz.
