Szociális körök

Attwood (2015) „Koncentrikus körök gyakorlat” néven említi azt a stratégiát, mely segítségével egyszerűen bemutatható, láttatható a személyt körülvevő szociális környezet és hierarchia. Az ily módon vizualizált, egyénre szabott ábra komoly támpontként szolgálhat kliensünknek, hiszen megmutathatja, hogy bizonyos társas interakciók során pontosan mit mondhat/csinálhat, hogy az adekvát legyen az adott körbe tartozó személlyel szemben.

Koncentrikus köröket használva –melyek az egyén köré csoportosulnak- könnyebben megtaníthatóak és megérthetőek a szociális szabályok, illetve bekategorizálhatóvá válhatnak az őt körülvevő személyek és azok a bizonyos társas rutinok is, melyek adott szituációkban elfogadottak. Például a nagymamámat megölelhetem, de a tanáromat csak szóban üdvözlöm; a barátaimmal viccelődhetek, míg az orvosommal ezt inkább elkerülöm stb. Attwood kifejti, hogy azért van átjárás a különféle kategóriák között, így lehet például egy távoli ismerősből végül közeli barát is.

A ma már szociális körökként emlegetett stratégiával megtaníthatjuk az autizmussal élő embertársainknak, hogy kapcsolódásaik eltérőek lehetnek, hiszen bizalmasabb, közelebbi, távolabbi kapcsolatban is állhatnak más személyekkel, illetve vannak számukra teljesen idegen emberek is, akikkel semmiféle interakciót nem folytatnak. A legbelső körben a kliensünket jelenítjük meg, majd közvetlenül ezt követi egy újabb körben a szoros rokoni kapcsolatban lévők csoportja (pl. anya, apa, testvérek), majd a további körökben egyre távolodunk a személytől (barátok→ iskolai/munkahelyi társak → távoli ismerősök→ idegenek). Sokszor kerülnek leírásra a személyekkel való kapcsolódás szabályai is akár külön szabályfüzetben, esetleg az Én-könyvben és/vagy Szociális történetbe ágyazottan. Ilyenkor a szociális köröket is megjeleníthetjük, mely vizuális támpontként segíti a megértést. (Jásper - Kanizsai-Nagy, 2011)"

Idézve: Benedek Sarolta (2023): A térközszabályozás fejlesztése autizmus-specifikus technikák integrálásával, Bp
Hivatkozott források:
• Attwood T. (2015): Az Asperger-szindróma kézikönyve -Szülőknek, pedagógusoknak, szakembereknek, Animus Kiadó, Budapest
• Jásper É.- Kanizsai-Nagy I. (2011): Autizmus-specifikus támogatott foglalkoztatás Módszertani kézikönyv Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány, Budapest

Kapcsolódó Wordwall-játék:
https://wordwall.net/hu/resource/90052029

(És nem elég csak elhelyezni ezeket...ez csupán egy vizuális támasz, egy morzsája az egész témának. A legjava, a "tanítás", még ezután jön. 

❤

 Erről is szól a jövőre megjelenő Értem a világot - Társas kapcsolataim című munkafüzet.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top