1995 óta ezen a napon emlékeztet az ENSZ arra, hogy a tolerancia nem puszta eltűrés, hanem a különböző gondolkodásmódok és működésmódok tisztelete – és arra is, hogy az intolerancia könnyen kirekesztéshez, megszégyenítéshez, akár erőszakhoz vezethet.

Erre a szemléletre minden közösségben szükség van, az iskolákban pedig különösen. A mindennapi munkában nem sajnálkozó elnézésként értelmezzük a „toleranciát”, hanem úgy, mint annak felismerését, hogy a különböző idegrendszeri működések, érzékenységek és tempók a természetes emberi sokféleség részei. Helye van egymás mellett többféle működésnek, miközben a keretek és határok mindenkinek biztonságot adnak.

A tolerancia a mindennapokban sokszor egészen apró döntésekben jelenik meg.
Például, amikor úgy alakítjuk a közös szabályokat, hogy legyen bennük mozgástér:
- engedjük, hogy valaki fidgetet használjon, ha attól tud jobban figyelni;
- keresünk csendesebb helyet/megoldást annak, aki zajérzékeny;
- nem erőltetjük a szemkontaktust arra, akinek ez kifejezetten kellemetlen;
- adunk plusz időt és plusz, személyre szabott segítséget annak, aki lassabban dolgozik;
- a számonkérés során nem a hibákat, hiányosságokat keressük, hanem láthatóvá akarjuk tenni, felszínre akarjuk hozni diákunk meglévő tudását.

Egy elfogadó közeg nemcsak annak jó, aki „másként működik”, hanem mindenkinek.
Kevesebb benne a feszültség és a szégyenérzet, könnyebb segítséget kérni, többféle erősség tud felszínre kerülni, és biztonságosabbak, rugalmasabbak lesznek a kapcsolataink.

Tudatosan taníthatjuk is a toleranciát, vagyis egymás különböző működésének elfogadását akár az egész osztálynak – lépésről lépésre, egyre mélyebben.
Először „kívülről” nézzük meg a helyzeteket: mi zavarhat valakit a zajban, tempóban, érintésben, szabályokban. Aztán közelebb visszük: mikor érezték magukat ők méltányosan vagy épp méltánytalanul kezelve; ők mikor voltak utoljára elfogadóak valakivel.

Játékos, együttműködésre épülő feladatokkal segíthetjük, hogy a diákok észrevegyék: nemcsak elszenvedik a közösség légkörét, hanem ők is alakítják azt.

De a legerősebb üzenet a saját működésünk. Abból tanulnak a legtöbbet, ahogyan mi reagálunk a „másként működő” diákjainkra, ahogyan a háttérben tartjuk a kereteket, ahogyan egymásról beszélünk, ahogyan vitát, hibát, különbözőséget kezelünk.

A tolerancia nemzetközi napja nekem ezért nem „kampánynap”, hanem emlékeztető: az egymás különböző működésének tisztelete nem ünnepi gesztus, hanem egész éves hozzáállás. Amit ma kimondunk és elkezdünk gyakorolni, azt holnap, jövő héten és jövő hónapban is visszük tovább – velük, értük, egymásért.

Illusztráció: részlet az Értem a világot- Az asszertív kommunikáció című, kiadás előtt álló füzetemből.