SNI EXPO 2026.03.28.

Nem nagyon vannak még szavaim, de azért megpróbálok reflektálni erre a mai csodára.

Vannak napok, amikor az ember nemcsak előadni megy valahová, hanem feltöltődni is.

A mai nap számomra ilyen volt. Nagyon jól éreztem magam, és sokat jelentett, hogy a közeg elfogadó, nyitott és szeretetteljes volt. Jó volt olyan emberek között lenni, akik figyelemmel, pozitívan és valódi érdeklődéssel fordultak egymás felé.

Pontosan ilyen közeget kívánok minden diáknak is. Olyat, ahol nem kell folyton védekezni vagy a túlélésért küzdeni. Ahol a társai és a tanárai támogatóak, biztatóak, és hisznek benne. Ahol nem a hibáira, hanem az értékeire néznek. Ahol biztonságban lehet jelen, kérdezhet, fejlődhet és önmaga maradhat.

Mert a megtartó közeg nem plusz, hanem az alap, amire onnantól bátran lehet építeni.

Elképesztő pozitív energiák áramoltak ma. Szívmelengető volt megélni, hogy ennyien kíváncsiak voltatok rám. Minden állóhelyet is kihasználva rengetegen maradtak kint, mert már nem fértek be. Döbbenetes volt, hogy alulkalkuláltam a 175 darab ajándék könyvjelzőt is, amit a közönségnek vittem a megtartó pedagógiai válasz 5 lépéséről, ami gyorsan elfogyott, és sokan csalódottak voltak, hogy nekik már nem jutott. Ha valakinek hiányzik, írjon rám, és elküldöm online formában.

Ritkán érzem jól magam színpadon, a szereplések általában erősen komfortzónán kívüliek számomra. Itt viszont az első néhány perc után – amikor még alig voltam magamnál – már élveztem minden pillanatát.

De a lényeg igazán az előadás után jött.

Sok kollégával találkozhattam újra, másokkal most beszélhettünk először személyesen. Voltak nagy találkozásaim volt és jelenlegi diákjaim szüleivel, régi csoporttársakkal, és többféle szakmai együttműködésre is meghívást kaptam. Rengetegen kerestetek meg még órákkal később is, és elmondtátok, mennyire hatott rátok az előadás.

Még fel kell dolgoznom ezt a fantasztikus élményt. És lehet, hogy nekem is van még dolgom a saját szerepléseim megélésével. Talán itt az ideje átkeretezni ezt is, és pozitív belső monológgal támogatni magamat: „megy ez nekem”, „jó lesz ez”.

Köszönöm, SNI SULI.

Jó volt veletek Erzsi, Kata, Dóri, Niki, Kriszta, Szigethi Zsófi, Valecsik Zsófi, Joci, Sipos Zsóka, Dalmai Melinda, Metykó Zsófi és a többiek. ❤️

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top